Sziasztok!

A mai, kicsit rendkívüli bejegyzés lesz. Most egy kicsit magamról írnék, és azokról, akik Krisit és engem segítettek.
A szerdai lumba party után, átszaladtam a Duna plázába a boltba. Krisikém még félálomban volt, mert Kati hangtál-terápiájával regenerálódott és relaxált a lumba után. Én pedig ugyanolyan sietős léptekkel rohantam, mint az elmúlt 10 hónapban minden alkalommal, mikor egyedül hagytam a szobában.
Amint átkeltem a zebrán, az a pillanat jutott eszembe, amikor az első két hétben egyik nap Kati húgom átvitt magával a könyvesboltba, hogy a hosszú napokra, éjszakákra vegyen nekem valami kellemes kis olvasmányt, ami kicsit eltereli a gondolataimat! Szorította a kezem, rettegtem, féltem, össze voltam zavarodva, de egyetlen dologban biztos voltam. NEM VAGYOK EGYEDÜL!
Leírhatatlan, hogy mekkora hálával tartozom feléjük. Három húgom van, Kati, Ági és Julcsi. Ők minden nap meleg ebédet, nem is akármilyen ebédet hoztak nekünk a 10 hónap minden napján, amikor benn voltunk a kórházban. Válogatott minőségű, ízű, Krisi minden kívánságát kielégítő ételek voltak ezek. Meleg szeretet, támogató ölelés, apróságok halmaza. Az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, mindig ott vannak mellettünk! Hát igen, Ők az én húgaim!!!! Csodálatos emberek!!!! Rengeteg órát beszélgettünk, támogattak, biztattak, erősítettek, majd otthon sírtak és reszkettek. De ezt velem soha nem éreztetették, nem engedtek meginogni! Amikor velünk, velem voltak, olyan erővel húztak ki, tartottak, bátorítottak, amely erőt megtapasztalni önmagában is elképesztő volt. Amikor 20 perccel a diagnózis után Kati ott állt velem a szoba előtt és szorított, egyetlen könnycsepp nélkül nyugtatott, hogy bár borzalmasan hangzik és kilátástalannak, de minden rendben lesz, ne féljek, itt lesz és Krisi erős, és ez nem történhet meg.......Nem nyugodtam meg, de elhittem, hogy igen, igaza van, és végre valaki, mert akkor ott ő volt az egyetlen aki egyet szajkóz; hogy KRISI MEG FOG GYÓGYULNI! Nagyon nagy erőt adott, még ha orvos ezt nem is támasztotta alá. Lelkileg nem kis feladat volt az ő részéről sem, mert nem csak én, ők is kétségbe voltak esve. Nem tudtunk olyan kéréssel előállni, amit azonnal meg ne oldottak volna. És nem csak ők, hanem Feri sógim is aki szintén 100 % -ban minden pillanatban velünk volt, Katival együtt!  Nem várják a hálát és köszönetet, elég egy meleg ölelés, és remélem is, hogy soha nem kell hasonló körülmények között viszonoznom nekik. Köszönöm a szeretetüket, a kitartásukat, de legfőképp azt, hogy vannak nekem!
Köszönettel tartozom Lacinak is! Aki a 10 hónap alatt elviselte minden lelki ingadozásomat. Sőt szerinte nem is voltak, :)!  A nagy pillanatnyi boldogságaim, lelkesedésem, majd a hirtelen kétségbeesés minden gondolatának részese volt. Mindig csodálta az erőmet, a kitartásomat, a lendületemet, az energiámat, amit nem csak Krisinek tudok adni, hanem a környezetemnek is. Hálás vagyok a törődésért, hogy ott volt velünk, hogy kacagtatta Krisit, ha én már fáradt voltam, hogy tanult vele, új lendületet hozott a kórházi szobába amikor én már nagyon fáradt voltam! :)

Az életem, a legnagyobb viharok után most úgy tűnik békés és nyugodt. A mindennapjainkat nyugalom és az otthon vagyunk élménye határozza meg. Otthon vagyok a fiaimmal.
Krisikém, Danikám, Ádámkám, testvéreim, anyukám, nagymamámék, mindannyian tanultunk, mindannyian többek lettünk! Tudjuk mekkora érték hogy vagyunk egymásnak, tudjuk, hogy az összetartozás és a szeretet a fontos, és ezt nem írhatja felül semmi apróság! Hogy egységben az erő, és mi olyan testvérek vagyunk, amiben ott az erő, és bármi van, egyetlen dolog vezérel bennünket az egymás iránti szeretet! Ha másom sosem lesz, akkor is én leszek egész éltemben a leggazdagabb ember ezen a világon! Minden nap hálát adok értük!