Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem, olyan sok minden történt mióta nem írtam.
Ezt a mai bejegyzésem, drága sorstárs barátnőmnek ajánlom! Nórinak! :)
Na ne gondoljátok, hogy bármi baja van, de lássuk be, ez az egyetlen kényelmes ülőalkalmatosság a kórházban. A királyi hintó!!! :) :) Bár leginkább a gyerekek használják, de néha még egy anyuka is rászorul egy hosszabb telefonbeszélgetés alkalmával! :) Hogy miért Nórinak? Mert elvitathatatlan tény, hogy ő a leghűségesebb olvasóm, és ő az aki naponta legalább egyszer ösztökél, hogy írjak, írjak! Hihetetlen kitartással nyaggat! :) Nóri a mi imádott Erikünk csodálatos anyukája!

Reményekkel telve kezdjük az új évet hiszen 2013. december 26-án kapta meg Krisi az utolsó citozárt! A 243.napon!!!!! Nagyon hosszú volt az út, tele döcögőkkel.A decemberünk kőkeményre sikeredett. Az utolsó szakaszban, mint ahogy az előző levelemben írtam, eléggé szétcsúszott Krisi vérképe. Akkor csak arra vártunk, hogy megkapja  az utolsó "rosét", elfogyjon a szteroid, és remélhetőleg a két citozársornak gyorsan a végére érünk. De az utolsó rosénk bizony sokat váratott magára megkaptuk, mert előtte Krisi teljesen összeomlott. Annyira legyengült, a szteroid annyira szétkapta a nyálkahártyáját, hogy igen súlyos állapotba került! :(  Sem enni, sem inni nem tudott önállóan az iszonyatos sebek miatt. Borzalmas fájdalmai voltak, és bizony....voltak nagyon de nagyon nehéz percek, órák, napok! Életem egyik leghosszabb és legborzalmasabb két hete volt. Amikor a cél előtt megbotlik, és te csak a lelátóról kiabálhatod, kérlelheted, próbálod lelkileg erősíteni, és mindent, amit csak lehet, hogy kérlek állj fel, már csak egy kicsi van hátra, képes vagy megcsinálni, de a döntés, nem a tiéd! Senkinek a világon nem kívánom, hogy akárcsak egyetlen ilyen perc is jusson neki. A nagy erőm, éjszakánként már nekem is köddé vált! De Hála Istennek és Kristófkám csodálatos lelki erejének, emberfeletti erővel legyőzte a fájdalmat, a fáradtságot, és talpra állt!!!!A rémségeket és félelmeket hagyjuk is, mert szerencsére eljött az a pillanat, amit nagyon nehéz volt kivárni, de végül Krisi felült az ágyon és megevett egy tányérka húslevest!

Látjátok azt a könyvecskét a feje mellett? Egy mikulás képe van az elején! A legnehezebb pillanatokban érkezett, az osztálytól! El sem tudjátok képzelni mekkora erő, hogy ilyen csodálatos osztályfőnöke van, Gabi néni, és a gyerekek is mind ilyen nagyszerűek. Mindenki rajzolt Krisinek, kívántak neki karácsonyra szebbnél szebbeket! Nagyon megható és egy életre szóló ajándék, ami ráadásul nem kis erőt adott neki. Mint látjátok, kérte, hogy a könyvvel alhasson. Egész nap az ágyában volt, egészen addig, míg fel nem erősödött! :)
Aztán következtek a rettegett citok, amik ez esetben semmi problémát nem okoztak Krisisnek!! December 26-án kapta az utolsót!!!! És aztán ünnepélyesen kipakoltuk az úti táskát, és csak egy kicsit hagytunk, vész és lumba partyk esetére! :)
Az ember ezeket a szakaszokat épp ésszel nem is tudom hogy vészeli át, de szerencsére valahogy mégis így alakul! Krisi 28 kilóra lefogyott, ami lássuk be nem túl sok a maga 160 cm-es magasságához! A lábának legvastagabb része a térde volt, nem tudott önérőből, gyakorlatilag semmit csinálni. De a gyerekek hihetetlen életösztönnel, és energiával vannak telve, mert aztán pillanatok alatt képesek megerősödni. 26-án volt az utolsó kemó, de december 30-án már kocogott egy kicsit. Pillanatok alatt megerősödött a lépcsőn járáshoz, és mindennap tekeri a szobabiciklit, hogy erősebb legyen! Ma már fekvőtámaszokat nyom, na jó, egyet- kettőt még csak egy nap. 36 kiló, úgy eszik, hogy öröm nézni! Van mit bepótolnia, annyi bizonyos. Most kezd csak jól kinézni. Már serken az új hajacska is, és a bőre színe is visszajött.

Végül a karácsonyunk csodálatosan szép lett, mert Krisi befejezte az aktív kezelést! Persze a történetnek, itt sajnos még nincs vége, de azért mégiscsak egy jelentős mérföldkő! Így a karácsonyi időszakban még aktív vendégei voltunk a kórháznak. Bár ez elég rosszul hangzik, szerencsére az ottani embereknek köszönhetően, nagyon szép volt a karácsonyunk. A benti gyerekekkel és anyukákkal, készítettünk ajándékokat az osztály dolgozóinak. Szép kis angyalkákat, mint amilyenek ők is, kis hűtőmágnest, némi sütikét, és egy kis dalocskát. Mindenkinek nagyon jó érzés volt ez a délután, és itt kaptam, Krisikém élete után, tán a második legszebb ajándékomat, egy oklevelet. Bár mi készültünk meglepetéssel, végül aki legjobban meglepődött, az én voltam. Tán még sosem záporoztak így az öröm és meghatódottság könnyei a szememből!!!! Köszönöm Nekik!!!
A benti emberekről. Gabi néni, akinek a hangja csilingel és még a telefont s szinte énekelve veszi fel, reggelente friss életmentő kávéval lepett meg. (szegény 3 in 1 nescafe-k bántára). Reggel karácsonyi dalok ébresztettek, ami a nővérkéktől hallatszott ki. Tehát a helyszín ez esetben nem rontotta a karácsony hangulatát, sőt! Életünk egyik
legemlékezetesebb karácsonya volt ez! Szép emlék, csodálatos emberekkel! Mert az itt dolgozók, mind mind a gyermekeink életérét dolgoznak nap-nap után! És ezen túl szeretetet, törődést, odaadást, mosolyt , nevetést, gondoskodást kapunk tőlük! Nincs rá mód, hogy visszaadjuk, megháláljuk az Ő jóságukat!
Majd januárban regenerálódás időszakában, bizony nehéz lelki időszakon mentünk keresztül. Fel kellett dolgozni, igazán talán én ekkor szembesültem azzal, amit végig csináltunk Krisivel. Na meg, egy nagyon szomorú eset is megrázott mindannyiunkat, egy 10 éves kisfiú, 8 hónap küzdelem után, elment. emberi értelmünknek fel nem fogható, meg nem magyarázható dolgok ezek.

Sok minden történt az elmúlt 10 hónapban és rengeteget változtunk. Mindannyian. Innen kívülről látni, azt amiben benne voltunk,...sokkal nehezebb. Mikor visszamentünk, most, az első lumba partyra, és láttam, hogy másik kisgyereknek is ugyanilyen fájdalmai vannak, és érzem, amit az anyukája csinál,  a hideg ráz, ahogy árad az az iszonyatos erő, ami a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Ahogy egy anyuka szorítja a gyermeke kezét, míg a másik oldalról láthatatlan erők ki akarják onnan tépni! De ő küzd, és mikor nevet, valóban nevet, mikor sír, valóban sír. Mert itt nincsenek álruhák! A boldogság valódi, és egy egy pillanatra sokkal boldogabb az ember, mint addig tán valaha. Mert olyan érték egy kacaj, egy kedves szó, egy szép pillanat. Itt a boldogságot és bánatot mérhetetlen magasságokban és mélységekben érezzük.

Február 10-án viszont Krisikém betöltötte a 13- ik életévét! :) Délelőtt megnéztük a Padlás című musical-t, majd egy vidám ebéd, és estig tartó játék. Igazán jól sikerült!!!! :) És a bölcs Krisi: anya, ha most jól belegondolunk, ezt a születésnapomat, Péter doktornak köszönhetem, mert ő mentett meg! Na igen!!! Vannak elvitathatatlan tények! Péter doktor Krisi életével együtt, kicsit mindannyiunk életét megmentette.

Főzőcskézés

 Sokat tanultunk az elmúlt 10 hónapban,  hisszük, hogy ez az egész, egy tanulási folyamat volt, és hogy gazdagabbakká váltunk tőle emberileg. De közben, ha visszanézünk, azt látjuk, hogy a hajó, amin utaztunk, felborult, kigyulladt és elsüllyedt. Valahogy sikerült egymást kimentenünk, valahogy kijutottunk idáig, ott voltak a segítő kezek. Péter doktor, a többi orvos, mindenki,  az ápoló nénik, a pszichológus néni, a tanító nénik, a testvérek, a nagynénik,  rokonok, az ismeretlen ismerősök és mindenki, aki Krisit szereti.Mind fantasztikusan csodálatos emberek. De messze még a biztonságos part, ahol talán nagy levegőt vehet az ember. Addigra talán elfelejtjük, hogy is kell nagy levegőt venni és azt kifújni. Az anyukák, akikkel végigküzdöttük, akikkel egymást támogattuk, nevettünk, kávéztunk, próbáltuk egymásban tartani a hitet , adni egymásnak az erőt. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen klassz anyukákkal, mint Nóri, Szilvi, Éva, Ági, küzdöttük végig. Nagyon sokat jelentett, hogy nem voltam, voltunk egyedül! És mindannyian kijutottunk már! Persze szorítunk a most bennlévőkért is, nagyon bízunk mindenki gyógyulásában. Mindannyian csodálatos anyukák, és gyerekek. Mert nem mindenkit sikerül kimenteni erről a süllyedő hajóról. Mert van , akinek hiába fogják meg a kezét és húznák ki, sajnos megsérült, nem tudják megmenteni. De a túlélők, időnként visszanéznek. És ekkor tapasztalja meg az ember igazán, honnan sikerült megmenekülni. Körös körül, sírást, rettegést, félelmet, és időnként sajnos halált lát. A halált, amivel az ember nem tud mit kezdeni. Nem vagyunk képesek megérteni, felfogni, így elfogadni sem, hogy igen van ilyen. Mert mindannyian ragaszkodunk a szeretteinkhez, nem akarunk senkit elengedni, legfőképp egy kisgyermeket, aki alig néhány éves. Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, de bármit teszünk és érzünk, végül mégis szembesülnünk kell, hogy a döntést nem mi hozzuk, és ha elfogadjuk ha nem, az lesz a sorsunk, mert mi nem változtathatunk. A legkegyetlenebb arcát mutatja az élet. Az életben a legnagyobb érték, maga az élet. És vigyáznunk kell, hogy azt mosoly, szeretet, törődés töltse ki, hisz a hajónk, bizony bármelyik pillanatban elsüllyedhet. És egyetlen kérdés marad akkor csak, volt e igaz szeretet, volt e elég szeretet, elég meleg a lélekben és a szívünkben.

Február elejétől ismét dolgozom a MagHázban. Rendezvényeket szervezek, vissza a való életbe. Azt csinálom, amit előtte is, és mégis teljesen más minden. Egész nap hiányozik hogy együtt legyünk, alig várom, hogy hazaérjek. Az együtt töltött időt, nagyon kevésnek érzem, pedig minőségileg nagyon gazdag napjaink vannak. Krisi délelőttönként dédi mamáéknál van, délutánonként tanul. Készül az iskolára! :) A kórházban ismét szerveztek falmászást, ahol Krisi nagyon ügyesen mászott.
Voltunk Tropicáriumban is, amit Joja anyukájának köszönhetünk, ő szervezte az osztályos gyereknek, nagyon szép délelőtt volt.
Aztán múlt héten az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Krisi Péter doktorral átvehette jelképesen azt az adományt, amit Valacsai Vivi és Vastag Csaba gyűjtöttek a Madarász kórház onko osztályának. Ez a pénz teljes mértékben a beteg kisgyerekeknek jut! Nagyon köszönjük nekik ezt a szép gesztust!
További szép estét kívánok Mindenkinek!