Sziasztok!

A mai, kicsit rendkívüli bejegyzés lesz. Most egy kicsit magamról írnék, és azokról, akik Krisit és engem segítettek.
A szerdai lumba party után, átszaladtam a Duna plázába a boltba. Krisikém még félálomban volt, mert Kati hangtál-terápiájával regenerálódott és relaxált a lumba után. Én pedig ugyanolyan sietős léptekkel rohantam, mint az elmúlt 10 hónapban minden alkalommal, mikor egyedül hagytam a szobában.
Amint átkeltem a zebrán, az a pillanat jutott eszembe, amikor az első két hétben egyik nap Kati húgom átvitt magával a könyvesboltba, hogy a hosszú napokra, éjszakákra vegyen nekem valami kellemes kis olvasmányt, ami kicsit eltereli a gondolataimat! Szorította a kezem, rettegtem, féltem, össze voltam zavarodva, de egyetlen dologban biztos voltam. NEM VAGYOK EGYEDÜL!
Leírhatatlan, hogy mekkora hálával tartozom feléjük. Három húgom van, Kati, Ági és Julcsi. Ők minden nap meleg ebédet, nem is akármilyen ebédet hoztak nekünk a 10 hónap minden napján, amikor benn voltunk a kórházban. Válogatott minőségű, ízű, Krisi minden kívánságát kielégítő ételek voltak ezek. Meleg szeretet, támogató ölelés, apróságok halmaza. Az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, mindig ott vannak mellettünk! Hát igen, Ők az én húgaim!!!! Csodálatos emberek!!!! Rengeteg órát beszélgettünk, támogattak, biztattak, erősítettek, majd otthon sírtak és reszkettek. De ezt velem soha nem éreztetették, nem engedtek meginogni! Amikor velünk, velem voltak, olyan erővel húztak ki, tartottak, bátorítottak, amely erőt megtapasztalni önmagában is elképesztő volt. Amikor 20 perccel a diagnózis után Kati ott állt velem a szoba előtt és szorított, egyetlen könnycsepp nélkül nyugtatott, hogy bár borzalmasan hangzik és kilátástalannak, de minden rendben lesz, ne féljek, itt lesz és Krisi erős, és ez nem történhet meg.......Nem nyugodtam meg, de elhittem, hogy igen, igaza van, és végre valaki, mert akkor ott ő volt az egyetlen aki egyet szajkóz; hogy KRISI MEG FOG GYÓGYULNI! Nagyon nagy erőt adott, még ha orvos ezt nem is támasztotta alá. Lelkileg nem kis feladat volt az ő részéről sem, mert nem csak én, ők is kétségbe voltak esve. Nem tudtunk olyan kéréssel előállni, amit azonnal meg ne oldottak volna. És nem csak ők, hanem Feri sógim is aki szintén 100 % -ban minden pillanatban velünk volt, Katival együtt!  Nem várják a hálát és köszönetet, elég egy meleg ölelés, és remélem is, hogy soha nem kell hasonló körülmények között viszonoznom nekik. Köszönöm a szeretetüket, a kitartásukat, de legfőképp azt, hogy vannak nekem!
Köszönettel tartozom Lacinak is! Aki a 10 hónap alatt elviselte minden lelki ingadozásomat. Sőt szerinte nem is voltak, :)!  A nagy pillanatnyi boldogságaim, lelkesedésem, majd a hirtelen kétségbeesés minden gondolatának részese volt. Mindig csodálta az erőmet, a kitartásomat, a lendületemet, az energiámat, amit nem csak Krisinek tudok adni, hanem a környezetemnek is. Hálás vagyok a törődésért, hogy ott volt velünk, hogy kacagtatta Krisit, ha én már fáradt voltam, hogy tanult vele, új lendületet hozott a kórházi szobába amikor én már nagyon fáradt voltam! :)

Az életem, a legnagyobb viharok után most úgy tűnik békés és nyugodt. A mindennapjainkat nyugalom és az otthon vagyunk élménye határozza meg. Otthon vagyok a fiaimmal.
Krisikém, Danikám, Ádámkám, testvéreim, anyukám, nagymamámék, mindannyian tanultunk, mindannyian többek lettünk! Tudjuk mekkora érték hogy vagyunk egymásnak, tudjuk, hogy az összetartozás és a szeretet a fontos, és ezt nem írhatja felül semmi apróság! Hogy egységben az erő, és mi olyan testvérek vagyunk, amiben ott az erő, és bármi van, egyetlen dolog vezérel bennünket az egymás iránti szeretet! Ha másom sosem lesz, akkor is én leszek egész éltemben a leggazdagabb ember ezen a világon! Minden nap hálát adok értük!

Sziasztok!

Nem is tudom hol kezdjem, olyan sok minden történt mióta nem írtam.
Ezt a mai bejegyzésem, drága sorstárs barátnőmnek ajánlom! Nórinak! :)
Na ne gondoljátok, hogy bármi baja van, de lássuk be, ez az egyetlen kényelmes ülőalkalmatosság a kórházban. A királyi hintó!!! :) :) Bár leginkább a gyerekek használják, de néha még egy anyuka is rászorul egy hosszabb telefonbeszélgetés alkalmával! :) Hogy miért Nórinak? Mert elvitathatatlan tény, hogy ő a leghűségesebb olvasóm, és ő az aki naponta legalább egyszer ösztökél, hogy írjak, írjak! Hihetetlen kitartással nyaggat! :) Nóri a mi imádott Erikünk csodálatos anyukája!

Reményekkel telve kezdjük az új évet hiszen 2013. december 26-án kapta meg Krisi az utolsó citozárt! A 243.napon!!!!! Nagyon hosszú volt az út, tele döcögőkkel.A decemberünk kőkeményre sikeredett. Az utolsó szakaszban, mint ahogy az előző levelemben írtam, eléggé szétcsúszott Krisi vérképe. Akkor csak arra vártunk, hogy megkapja  az utolsó "rosét", elfogyjon a szteroid, és remélhetőleg a két citozársornak gyorsan a végére érünk. De az utolsó rosénk bizony sokat váratott magára megkaptuk, mert előtte Krisi teljesen összeomlott. Annyira legyengült, a szteroid annyira szétkapta a nyálkahártyáját, hogy igen súlyos állapotba került! :(  Sem enni, sem inni nem tudott önállóan az iszonyatos sebek miatt. Borzalmas fájdalmai voltak, és bizony....voltak nagyon de nagyon nehéz percek, órák, napok! Életem egyik leghosszabb és legborzalmasabb két hete volt. Amikor a cél előtt megbotlik, és te csak a lelátóról kiabálhatod, kérlelheted, próbálod lelkileg erősíteni, és mindent, amit csak lehet, hogy kérlek állj fel, már csak egy kicsi van hátra, képes vagy megcsinálni, de a döntés, nem a tiéd! Senkinek a világon nem kívánom, hogy akárcsak egyetlen ilyen perc is jusson neki. A nagy erőm, éjszakánként már nekem is köddé vált! De Hála Istennek és Kristófkám csodálatos lelki erejének, emberfeletti erővel legyőzte a fájdalmat, a fáradtságot, és talpra állt!!!!A rémségeket és félelmeket hagyjuk is, mert szerencsére eljött az a pillanat, amit nagyon nehéz volt kivárni, de végül Krisi felült az ágyon és megevett egy tányérka húslevest!

Látjátok azt a könyvecskét a feje mellett? Egy mikulás képe van az elején! A legnehezebb pillanatokban érkezett, az osztálytól! El sem tudjátok képzelni mekkora erő, hogy ilyen csodálatos osztályfőnöke van, Gabi néni, és a gyerekek is mind ilyen nagyszerűek. Mindenki rajzolt Krisinek, kívántak neki karácsonyra szebbnél szebbeket! Nagyon megható és egy életre szóló ajándék, ami ráadásul nem kis erőt adott neki. Mint látjátok, kérte, hogy a könyvvel alhasson. Egész nap az ágyában volt, egészen addig, míg fel nem erősödött! :)
Aztán következtek a rettegett citok, amik ez esetben semmi problémát nem okoztak Krisisnek!! December 26-án kapta az utolsót!!!! És aztán ünnepélyesen kipakoltuk az úti táskát, és csak egy kicsit hagytunk, vész és lumba partyk esetére! :)
Az ember ezeket a szakaszokat épp ésszel nem is tudom hogy vészeli át, de szerencsére valahogy mégis így alakul! Krisi 28 kilóra lefogyott, ami lássuk be nem túl sok a maga 160 cm-es magasságához! A lábának legvastagabb része a térde volt, nem tudott önérőből, gyakorlatilag semmit csinálni. De a gyerekek hihetetlen életösztönnel, és energiával vannak telve, mert aztán pillanatok alatt képesek megerősödni. 26-án volt az utolsó kemó, de december 30-án már kocogott egy kicsit. Pillanatok alatt megerősödött a lépcsőn járáshoz, és mindennap tekeri a szobabiciklit, hogy erősebb legyen! Ma már fekvőtámaszokat nyom, na jó, egyet- kettőt még csak egy nap. 36 kiló, úgy eszik, hogy öröm nézni! Van mit bepótolnia, annyi bizonyos. Most kezd csak jól kinézni. Már serken az új hajacska is, és a bőre színe is visszajött.

Végül a karácsonyunk csodálatosan szép lett, mert Krisi befejezte az aktív kezelést! Persze a történetnek, itt sajnos még nincs vége, de azért mégiscsak egy jelentős mérföldkő! Így a karácsonyi időszakban még aktív vendégei voltunk a kórháznak. Bár ez elég rosszul hangzik, szerencsére az ottani embereknek köszönhetően, nagyon szép volt a karácsonyunk. A benti gyerekekkel és anyukákkal, készítettünk ajándékokat az osztály dolgozóinak. Szép kis angyalkákat, mint amilyenek ők is, kis hűtőmágnest, némi sütikét, és egy kis dalocskát. Mindenkinek nagyon jó érzés volt ez a délután, és itt kaptam, Krisikém élete után, tán a második legszebb ajándékomat, egy oklevelet. Bár mi készültünk meglepetéssel, végül aki legjobban meglepődött, az én voltam. Tán még sosem záporoztak így az öröm és meghatódottság könnyei a szememből!!!! Köszönöm Nekik!!!
A benti emberekről. Gabi néni, akinek a hangja csilingel és még a telefont s szinte énekelve veszi fel, reggelente friss életmentő kávéval lepett meg. (szegény 3 in 1 nescafe-k bántára). Reggel karácsonyi dalok ébresztettek, ami a nővérkéktől hallatszott ki. Tehát a helyszín ez esetben nem rontotta a karácsony hangulatát, sőt! Életünk egyik
legemlékezetesebb karácsonya volt ez! Szép emlék, csodálatos emberekkel! Mert az itt dolgozók, mind mind a gyermekeink életérét dolgoznak nap-nap után! És ezen túl szeretetet, törődést, odaadást, mosolyt , nevetést, gondoskodást kapunk tőlük! Nincs rá mód, hogy visszaadjuk, megháláljuk az Ő jóságukat!
Majd januárban regenerálódás időszakában, bizony nehéz lelki időszakon mentünk keresztül. Fel kellett dolgozni, igazán talán én ekkor szembesültem azzal, amit végig csináltunk Krisivel. Na meg, egy nagyon szomorú eset is megrázott mindannyiunkat, egy 10 éves kisfiú, 8 hónap küzdelem után, elment. emberi értelmünknek fel nem fogható, meg nem magyarázható dolgok ezek.

Sok minden történt az elmúlt 10 hónapban és rengeteget változtunk. Mindannyian. Innen kívülről látni, azt amiben benne voltunk,...sokkal nehezebb. Mikor visszamentünk, most, az első lumba partyra, és láttam, hogy másik kisgyereknek is ugyanilyen fájdalmai vannak, és érzem, amit az anyukája csinál,  a hideg ráz, ahogy árad az az iszonyatos erő, ami a gyógyuláshoz elengedhetetlen. Ahogy egy anyuka szorítja a gyermeke kezét, míg a másik oldalról láthatatlan erők ki akarják onnan tépni! De ő küzd, és mikor nevet, valóban nevet, mikor sír, valóban sír. Mert itt nincsenek álruhák! A boldogság valódi, és egy egy pillanatra sokkal boldogabb az ember, mint addig tán valaha. Mert olyan érték egy kacaj, egy kedves szó, egy szép pillanat. Itt a boldogságot és bánatot mérhetetlen magasságokban és mélységekben érezzük.

Február 10-án viszont Krisikém betöltötte a 13- ik életévét! :) Délelőtt megnéztük a Padlás című musical-t, majd egy vidám ebéd, és estig tartó játék. Igazán jól sikerült!!!! :) És a bölcs Krisi: anya, ha most jól belegondolunk, ezt a születésnapomat, Péter doktornak köszönhetem, mert ő mentett meg! Na igen!!! Vannak elvitathatatlan tények! Péter doktor Krisi életével együtt, kicsit mindannyiunk életét megmentette.

Főzőcskézés

 Sokat tanultunk az elmúlt 10 hónapban,  hisszük, hogy ez az egész, egy tanulási folyamat volt, és hogy gazdagabbakká váltunk tőle emberileg. De közben, ha visszanézünk, azt látjuk, hogy a hajó, amin utaztunk, felborult, kigyulladt és elsüllyedt. Valahogy sikerült egymást kimentenünk, valahogy kijutottunk idáig, ott voltak a segítő kezek. Péter doktor, a többi orvos, mindenki,  az ápoló nénik, a pszichológus néni, a tanító nénik, a testvérek, a nagynénik,  rokonok, az ismeretlen ismerősök és mindenki, aki Krisit szereti.Mind fantasztikusan csodálatos emberek. De messze még a biztonságos part, ahol talán nagy levegőt vehet az ember. Addigra talán elfelejtjük, hogy is kell nagy levegőt venni és azt kifújni. Az anyukák, akikkel végigküzdöttük, akikkel egymást támogattuk, nevettünk, kávéztunk, próbáltuk egymásban tartani a hitet , adni egymásnak az erőt. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen klassz anyukákkal, mint Nóri, Szilvi, Éva, Ági, küzdöttük végig. Nagyon sokat jelentett, hogy nem voltam, voltunk egyedül! És mindannyian kijutottunk már! Persze szorítunk a most bennlévőkért is, nagyon bízunk mindenki gyógyulásában. Mindannyian csodálatos anyukák, és gyerekek. Mert nem mindenkit sikerül kimenteni erről a süllyedő hajóról. Mert van , akinek hiába fogják meg a kezét és húznák ki, sajnos megsérült, nem tudják megmenteni. De a túlélők, időnként visszanéznek. És ekkor tapasztalja meg az ember igazán, honnan sikerült megmenekülni. Körös körül, sírást, rettegést, félelmet, és időnként sajnos halált lát. A halált, amivel az ember nem tud mit kezdeni. Nem vagyunk képesek megérteni, felfogni, így elfogadni sem, hogy igen van ilyen. Mert mindannyian ragaszkodunk a szeretteinkhez, nem akarunk senkit elengedni, legfőképp egy kisgyermeket, aki alig néhány éves. Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, de bármit teszünk és érzünk, végül mégis szembesülnünk kell, hogy a döntést nem mi hozzuk, és ha elfogadjuk ha nem, az lesz a sorsunk, mert mi nem változtathatunk. A legkegyetlenebb arcát mutatja az élet. Az életben a legnagyobb érték, maga az élet. És vigyáznunk kell, hogy azt mosoly, szeretet, törődés töltse ki, hisz a hajónk, bizony bármelyik pillanatban elsüllyedhet. És egyetlen kérdés marad akkor csak, volt e igaz szeretet, volt e elég szeretet, elég meleg a lélekben és a szívünkben.

Február elejétől ismét dolgozom a MagHázban. Rendezvényeket szervezek, vissza a való életbe. Azt csinálom, amit előtte is, és mégis teljesen más minden. Egész nap hiányozik hogy együtt legyünk, alig várom, hogy hazaérjek. Az együtt töltött időt, nagyon kevésnek érzem, pedig minőségileg nagyon gazdag napjaink vannak. Krisi délelőttönként dédi mamáéknál van, délutánonként tanul. Készül az iskolára! :) A kórházban ismét szerveztek falmászást, ahol Krisi nagyon ügyesen mászott.
Voltunk Tropicáriumban is, amit Joja anyukájának köszönhetünk, ő szervezte az osztályos gyereknek, nagyon szép délelőtt volt.
Aztán múlt héten az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Krisi Péter doktorral átvehette jelképesen azt az adományt, amit Valacsai Vivi és Vastag Csaba gyűjtöttek a Madarász kórház onko osztályának. Ez a pénz teljes mértékben a beteg kisgyerekeknek jut! Nagyon köszönjük nekik ezt a szép gesztust!
További szép estét kívánok Mindenkinek!

Sziasztok!

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

Nagyon régen nem írtam már! Legutóbb, még a 3 szakasz felénél jártunk. Ma pedig az utolsó 49 nap 27. napjánál. Az elmúlt időszak nem volt túl könnyű, sőt , eléggé összecsaptak a hullámok a fejünk fölött, ám  most , hogy visszanéztem a képeket,egyértelmű, hogy mindemellett rengeteg csodás élményben volt részünk. Nagyon jót is tett ma, hogy egy kicsit leültem és összeszedtem az elmúlt időszak emlékeit. Néha egy kicsit jó megállni, átértékelni a történteket. Így némiképp kívülről szemlélhetjük, távolibb és könnyebbnek tűnik. A megállás, lassítás.....:D :D hát jelen pillanatban ez igen vicces! Nézzétek!!! Ugye milyen helyes gipszet sikerült beszereznem?!?!?!?!?! :)

Az Országos Balesetiben, meg kell mondanom, nagyon kedvesek, néhány óra alatt ilyen csini fekvőgipszet tesznek az ember lábára!:) Na jó, valójában nem vicces, de...lehet hogy már pont ezért az!!! Vagyis inkább nevessünk mint sírjunk, mert egyéb választási lehetőségünk nincs. Jól látjátok, a kórház folyosóján ücsörgök vele, de ez már majdnem fekvés!:) Kedves Győzőnek köszönhetem a csodás képet, aki le kellett hogy fotózzon, különben Ági nem hitte volna el, hogy tényleg igaz :) :)!!!!! Jelen esetben, tehát kicsit nyomi vagyok, de két nyomi egy pár, azaz vak vezet világtalant, vagy valami hasonló elven, eltámogatjuk  egymást Krisikémmel! :) És persze nagyon nagy segítségemre van Drága Barátnőm, Móni is! :)

 Ha már említettem Győzőéket, akkor szót érdemel, hogy Andris végre végzett az aktív kezeléssel!!!!!!!!!!!!! Imádom Őt!!!! Igazi harcos, csodálatos ember, bár még igen ifjú, sok felnőtt férfit megszégyenítő bátorságról, kitartásról és erőről tett tanúbizonyságot!

A fenti képen, az Aranyanyu díjjal kapcsolatosan részt vettek Krisivel és velünk egy kis interjúban. Ugyanis a mi Moni nénink (kórházpedagógus) is jelölve lett, és mára már azt is tudjuk, hogy NYERT!!!!!!! :) Nagyon szeretjük Őt, Őket -Enikő néni és Kati nénit szintén! Szóval az interjú után, ki is próbálhattak mindent a fiúk! Nem kellett őket soká noszogatni, hogy körbeinterjúztassanak mindenkit! :)

Előző levelem azzal fejeztem be, hogy mehetünk a falmászásra. Nem csak hogy mehetett Krisi, hanem komoly egyeztetés után, és Péter doktor határtalan jószívűségének köszönhetően Krisi és Andris is mászhatott a falakon! A nap elején összeroskadva ücsörgő fiúk, villámcsapásra feléledtek, és nem kis teljesítményt nyújtva többször is felmásztak különböző falakon!!! :) Krisi két nappal a kemo után!! Nagyon büszke voltam rá!

 

 Nagyon sokan voltunk, és nagyon klassz nap volt! :) Köszönet a szervezőknek, Adri néninek, Judit néninek a sok kedves önkéntesnek, akik egész délelőtt minket biztosítottak, tanítgattak és minden kedves embernek, aki valamilyen formában segítette, hogy a gyerekeknek, és nekünk is, felejthetetlen élményben legyen részünk! Nagyon sokan voltunk, nagyon sok boldog, mosolygós arc indult haza a nap végén a Spider klubból:)

A következő program a Magyarország -Andorra meccs volt, amire a Gyermekrák alapítványtól kaptak a gyerekek és családjaik jegyeket! Nem mondhatjuk, hogy ennél jobb meccset sosem láttunk, de felejthetetlen élmény volt az biztos!:) A fiúk nagyon-nagyon élvezték! És persze mi is! :)

Közben persze a kórházba is be kellett járni :) sajnos! :) de itt is minden változatlan. Csodálatos orvosok, ápolók, és személyzet! Jó hír, reményt adó, de egyben rossz is, hogy fogynak a barátok az osztályról! Erik oviba jár, és teljesen jól van! :) Olyan hajas baba lett, ha nincs mellette a Nóri, fel sem ismerem! A képen épp az öccsével kóstolgatják az ebédet! :) :)Közben Joja is "szabadlábra" került, és mivel a "babája"-ja fertőzést kapott, így ő már meg is szabadulhatott tőle.  Nem azt jelenti, hogy elveszítjük egymást, hisz a kapcsolat nem szakad meg, de egyre kevesebbet találkozunk a kórházban és át kell térnünk a normális találkozásokra! Milyen fura, hogy ez a fura! :) Domikánk is elhagyta a kórházat, egyre ritkábban futunk össze a kórházban. 

Akivel viszont minden héten találkozunk, az a Kati, aki önkéntesként jár be a kórházba, és hangtál terápiával segíti a gyerekeket a gyógyulásban, és a lelki erő megtartásában! Kristóf nagyon szereti. Katit és és a hangtálak csodálatos erejét is!

 A képen Jack anya hurcolkodik be a kórházba! Hihetetlen, de hétről hétre ilyen pakkokkal költözünk be! :) Az én Drága Kávés Cimbim, itt már megunta, hogy rendszeresen leszakad a háta -karja a csomagoktól, kölcsönvette a  gyerekektől az egyik "királyi szekeret"! :)
Ők most a László kórházban vannak, és ha minden igaz, akkor megtapadtak az őssejtek Jack csontvelőjében! Nekik sajnos szükséges volt a csontvelő átültetés! De ez nagyon nagy öröm, ezek után mindennek rendben kell lennie! Csak még sok-sok kitartásra van szükségük!
Még szerepeltek a nyáron készült videoklipben, amit Kovácsovics Fruzsinak és Istenes Bencének köszönhetünk! 
http://www.youtube.com/watch?v=mIcAXw8HZWg a klip azzal a céllal készült, hogy erőt adjunk, és reményt az utánunk bekerülő gyerekeknek és szüleiknek! Mert van élet a diagnózis után is, és mindent le lehet győzni! :) 

Kedves látogatóink! Kati és Feri kereszték, és Ági nagynéni!

Ezt a szép ibolyát,  Szabó Timitől kaptam egy szürke, fáradt, szomorkás délelőttön, rám gondolt, és gondolta kicsit felvidít! Nem kicsit sikerült, hanem bearanyozta vele a napomat! Nagyon nagyon jól esett!!! :) :) 

Az őszi szünetben a kórházból elvitték a gyerekeket a Sárréti Pegazus Lovardába. A programot Bea szervezte, a mi imádott ápoló nénink! 15 gyerkőcöt vittek a táborba, 4 teljes napra! Volt ott minden!!! A fiúk nem győztek mesélni, áradozni. A hely szépségéről, a remeknél-remekebb programokról, a háziak kedvességéről,  a lovakról, lovaglásról, kocsihajtásról, halloeween partyról, puszta olimpióról, paraszt activityről, jakuzziról, cukrászdáról, gyógyfürdőről ... felsorolni is képtelenség!! Nagyon hálásak vagyunk, hogy a gyerekek részt vehettek! Találkozhattak olyan sorstársakkal, akik már túl vannak a nehezén, akik már visszatértek a normál életbe, a normál kerékvágásba! És szuper élményeket szereztek!!! :) 

Azóta viszont belevágtunk a 4 szakaszba, és bizony, valóban ez a legnehezebb szakasz. Ilyenkor már fáradt a gyerekek szervezete, nagyon nehezen viselik a kezeléseket! :( Krisi is a szteroidtól nagyon fáradt , levert lett, és a gyomra kezdett el fájni. Az első két hét egyre nehezebb lett. Mostanra túl vagyunk a 3 héten, de már szétcsúszott a vérképe, többet vagyunk benn a kórházban a rossz vérkép s a gyengeség miatt. Már csökken a szteroid, remélem jobban lesz, mert a szája is tele van sebekkel. Hétfőn megkapjuk a kis "rosé"-nkat (kemo) és aztán reméljük gyorsan felépül, (4 kilót fogyott ismét), mert kezdődik a citozár, amitől nagyon hányt a Krisi a második szakaszban.

 Ha ezen túl leszünk..........akkor vége az aktív kezelésnek. 

Már csak 4 lumba és egy babakivétel! Szinte hihetetlen, hogy ennyire közel van!!!!! :)

De addig még sok minden fog történni!!!!!

Hátul, Krisi, mellette Joja, Vera doktor néni, és Viktor a Halloween partín! :)

További szép napot Nektek!

Sziasztok!

Megvan a 3 szakasz fele! :) Megy a centizés már nagyon!!!!! :) Az elmúlt 3 hét inkább jó volt, mint rossz. Ez a szakasz valóban feltöltődés. Voltak pillanatok a múlt héten, amikor már úgy éreztem "normális" az életem. Voltam a munkahelyemen, a srácok évnyitóján, mentem értük délben, stb...Elkezdődött a suli nekem is. Szombaton reggel zötyögtem a vonaton és a fák fölött elbambulva néztem ki a fejemből. Közben jöttek a gondolatok, mennyire fura, hogy hány ember került az életünkbe Krisi betegsége által. Mint különböző vonatokon érkezők, akik egy állomáson összefutnak, és aztán hogyan tovább???? Megmarad-e a kapcsolat vagy tovább külön- külön??? És még sok-sok gondolat, de ezt el sem mesélem, mert épp hétfő reggeli kávézásunk közben meséltem ezt Évának (kórházi folyosó végén, gyerek székeken ülve nescafe-t iszogatva némi roppant egészséges, jó sok fehér cukrot és és fehér lisztet tartalmazó keksz kíséretében), mikor megállapítottuk, hogy azért ez mégsem normális, hogy ilyeneken töprengek! :) :) Hát igen! Ezt valóban nem lehet állítani, de legalább jókat nevettünk. A szeptembernek úgy indultunk, hogy a Lárifári alapítványnak köszönhetően egy csodálatos napot tölthettünk Balatonfüreden. Még egy vitorlás versenyen is részt vettünk, aranyérmesek lettünk. Andris, Zsoltika, Piroska néni és Ági voltak a csapattársaink!!!! :):) persze itt mindenki nyertes volt!!!!! Egész napot együtt töltöttük. A szervezőknek hálás köszönet, minden nagyszerű volt, mindenre és mindenkire nagyon figyeltek. Este fél 10-re értünk haza, és bizony csak én voltam fáradt!!! :) Csodálatos élményekkel gazdagodtunk!!!

Közben sajnos szomorúan tapasztaltuk, hogy egy csodálatosan működő rendszer, ami már az elején a legmélyebb pillanatokban is nyugalmat adott, hogy jó helyen vagyunk, a legjobb helyen ahol lehetünk, nem működik. Sajnos a tanár néniket elhelyezték az osztályról. Így a gyerekek "árván" maradtak, hisz ők nem csak tanárok voltak. Mert a tananyagot át lehet adni, de amit ők adtak a gyerekeknek, ahhoz tiszta szív, rengeteg munka és rengeteg jó szándék, törődés, szeretet kell. Jövőképet adtak a gyerekeknek, és szüleiknek. Ami tőlünk tellett, megpróbáltuk és csak bízni tudunk benne, hogy a döntéshozók figyelembe veszik majd a gyerekek érdekeit is, és visszahelyezik az osztályra Moni nénit és Enikő nénit. Itt nem "csak tanárokra" van szükség!!!!!!!
De visszatérve az iskolára. Gabi néninek köszönhetően Kristóf és az osztálytársak találkozhattak az iskola udvaron!!! :) :) Ez nagyon nagy boldogság volt!!!!! :) :) Krisi már alig várja, hogy visszamehessen az iskolába.
Mindent összevetve, a kezelések utáni átmeneti kellemetlenségeket leszámítva ez valóban egy csodás időszak! Ím, megszerettük az őszt!!!!! :) :) Ez évünk legszebb időszaka!!! :)

Felirat hozzáadása

Holnap pedig falat megyünk mászni a srácokkal. Persze Krisi csak szemlélő lesz, ők csocsóznak, hisz a kanül miatt nem lehet, de a tesóknak is kell a feltöltődés! Majd mesélünk!

További szép estét nektek!